A telihold sápadt -éles fénnyel világította meg az ágasbogas mandulafa keszekusza sziluettjét. Tejszerű és sűrű holdudvara márványszürkére festette körülötte az eget s erős kontraszttal emelte ki a szembenlévő házikó körvonalait az éjszaka feketeségéből
.
Minden csendes volt és békés.
A szőlő érett s lédús gyümölcsei mézédes nektárral csalogattak, üde zöld színük még a holdfényben is tökéletesek voltak.
Kissé távolabb / ám mégis oly közel ! / egy zöld lombszöcske fújta nyáréji szerenádját késői randevúra várva., valahol messze távoli kutyák ugatása jelezte, hogy az éj oly nyugodtnak tűnő bársonyos leple alatt nagyonis éledezik az ÉLET- s az éjjeli teremtmények rajzanak ki hogy betöltve sorsukat vadásszanak, portyázzanak, szeressenek s szaporodjanak: folyamatos menekülésben eme csöndesen hangos világ legrémisztőbb fenevadától: az EMBERTŐL!!!!
(inspirálódva kivilágítatlan ablakomon kitekintve, egyenest a telihold holdvilágos képébe bámulva s hallgatva a háborítatlan feketeség bizarr hangjait...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése